Jól megvoltam Mesuttal... Tényleg! Mégis otthagytam se szó, se beszéd nélkül. Szívtelen dögnek érzem magam emiatt, de ha elmondom neki, miért hagyom ott... Nem. Ő még nem áll rá készen. Én sem, de nem tehetek ellene semmit. Nem akarok ellene semmit tenni. Ezért megyek most vissza haza, Gelsenkirchenbe. Mondván, hogy "nem sokára" visszamegyek, Sabine most Madridban maradt. Apáék vigyáznak rá, jó kezekben van...
A Németországba tartó repülőn végi az elmúlt fél hónapon járattam az agyamat, és azon, hogy most vajon mekkora hibát követek el, talán a legnagyobbat egész életemben. Kat és Sofi is ellenezte, hogy lelépjek, de nem volt más választásom. Illetve volt, de nem tehetem tönkre Mesut életét és a karrierjét sem.
Alig vártam, hogy végre landoljunk, igaz anya se tudta, hogy megyek haza. Valószínűleg nagyon, de nagyon meg lesz lepődve.
Leszállás után első dolgom volt összeszedni a csomagjaim, majd taxit fogni, és már indulhattam is a jó kis szülői házba. Anya kocsija a garázs előtt parkolt, úgyhogy itthon volt. Kifizettem a taxist, majd a bejárathoz igyekeztem. Nagy levegőt vettem, majd be is kopogtam, és pár perc múlva ki is nyílt az ajtó. Ahogy sejtettem, anya úgy állt ott, mint, aki szellemet látott.
- Oli... Hát... Te meg?- kereste a szavakat, de végül a nyakamba borult- Mit keresel itt, kislányom?
- Hiányoztál...- motyogtam a nyakába halkan
- Sabine?
- Apáékkal van, ne aggódj!
- Gyere be!- húzott maga után a házba, majd a nappaliba, ahol szépen leültetett a kanapéra- Miért jöttél haza, kicsim? Ne mondd, hogy azért mert hiányoztam...
- Pedig ezért...
- Olivia...
- Oké, meg egyéb okokból- álltam fel nagyot sóhajtva- De le szeretnék kicsit pihenni, mielőtt elmondom, jó?
Anya furcsán méregetve nézett rám, de végül bólintott, így megfogtam a két táskámat és felmentem a lépcsőn egyenesen a szobámba, ahol az első lendülettel az ágyamra dőltem... Már gondolkozni sem tudtam. Belefáradtam...
Hosszú percekig bámultam a fehér plafont, mígnem szép lassan elnyomott az álom.
Mikor felébredtem, fogalmam sem volt, mennyire jár az idő, de az ablakon kinézve, sötétséget láttam. Elég sokat alhattam, hiszen délelőtt érkeztem meg. Miután kinyújtóztattam a végtagjaim, a telefonomért nyúltam, amin pár nem fogadott hívás fogadott... Apa, Sandra, Tomas, José, Sofi, Kat és... Mesut.
Végül úgy döntöttem, hogy Katet hívom vissza először, hiszen ő az, aki mindenkivel tartja a kapcsolatot. Rámentem a nevére, majd megnyomtam a zöld gombot, és vártam a válaszát, amit szinte azonnal meg is kaptam.
- Minek van neked telefonod?!- jött azonnal a lecseszés a vonal túlsó végéről- Milliószor hívtalak! Mesut majdnem utánad ment!
- Bocsi, aludtam...- vallottam be- De... Mi?! Mi az, hogy majdnem utánam jött?! Mondtam, hogy ne mondjátok el neki, hol vagyok!
- Nem mi mondtuk el neki...- magyarázta Kat- Éppen nálatok voltam. Joséval tanultunk, mikor megjelent téged keresve... És Sabine kotyogta ki neki. De nyugi. Azt mondtam neki, hogy csak pihenni mentél és csak nekem mondtad el... Érted... Mert pihenés kellett!- Értem... Köszi, Kat...
- Mi van veled? Jól vagy?- érdeklődött
- Fogjuk rá...- vontam vállat egykedvűen- Anyunak most készülök majd elmondani...
- Mesutnak kéne előbb elmondani!- pirított rám a spanyol lány
- Nem... És megmondtam, hogy miért nem...
- Joga van tudni, Oli...
- Majd idővel megtudja...
- Oli...
- Mennem kell!- zártam le a témát- Majd beszélünk. Puszi!
Azzal Kat választ meg sem várva, kinyomtam a telefont, kicsit rendbe szedtem magam, majd leindultam a nappaliba anyuhoz. Nem volt ott, viszont a konyhából hangokat hallottam, így arra vettem az irányt. Anya éppen a vacsorát csinálta.
- Isteniek az illatok...- ültem le az asztalhoz
- Remélem ízleni is fog.
- Biztosan- mosolyogtam- Anya... El kell mondanom valamit!
- Hallgatlak- fordult el a konyhapulttól és érdeklődve nézett rám
- Öhm... Terhes vagyok...
