10. fejezet /Deveczke/

~Katherine

Hajnali 3 után, de volt az már 4 is, mikor úgy döntöttem, hogy ideje lenne összeszednem a bátyámat, és hazaindulni, mert így is elég másnapos lesz. Talán én nem leszek annyira, bár azért nem sajnáltam az italt. Körbenéztem, a társaság egy része már eltűnt, az itt maradt emberek nagy része pedig már nagyon be volt rúgva. Reméltem azért Arbe nem itta le magát annyira. Fab felé fordultam, majd a fülébe mondtam a mondanivalóm, hisz úgysem hallotta volna meg a zenétől.

- Fab, én most elmegyek. Érezd magad jól, szia – intettem neki, és meg sem várva a válaszát, elindultam a tömegben, hogy megkeressem Arbét. Egy jó 10 perces keresés után megtaláltam Xabi, Raúl, és Sese trióval, és hát nem tudtam eldönteni ki volt jobban berúgva.

- Fiúk – mosolyogtam. – Ugye nem baj, ha Arbét elrabolom most már? – meg sem vártam a válaszukat, húztam magam mögött Arbét, és meglehetősen könnyen ment, amin csodálkoztam is. Intettem az ittas házigazdának, majd kiléptünk a házból. Reméltem talán a friss levegő egy kicsit felrázza Arbét, de nem jártam sikerrel. Vigyorgott, mint egy óvódás, még szerencse, hogy most nem énekelt, mint általában szokott. Látva, hogy mennyi idő, és hogy buliban is voltunk, nem haza fele vettem az irányt, hanem Arbe háza felé, ahova húztam magammal a bátyámat. Céltudatosan haladtam az utcán, és közben hallgathattam Arbe hülyeségeit, és vicceit. Komolyan olyan volt, mintha nem is lenne berúgva, hisz akkor is ilyen idióta. Végig röhögtünk az utcán, csodálom, hogy a lakók nem jöttek ki. Aztán eszembe jutott, hogy nagy részük focista, így még itthon sem lehetnek. Arbéék utcájába fordulva viszont érdekes kép tárult elénk. Mesut és Olivia sétáltak kettesben. Összenéztünk Arbéval, majd elvigyorodtunk, és elröhögtük magunkat. Még hogy csak barátok mi? Hát persze, én meg Ronaldo Junior anyja vagyok, nem?

A nevetésünkre felkapták a fejüket, majd felénk fordultak.

- Hola fiatalok! – intett feléjük vigyorogva Arbe, mikor már csak pár lépésre voltunk tőlük. – Jó a buli, mi?

- Na az Arbeloa-részleg – vigyorgott Mesut. – Azt hiszem nem kell senkit bemutatnom senkinek. Persze, hogy jó a buli Alvaro.

- Azt látom – vigyorgott.

- Na kik vannak itt? – ért ide Callejón is.

- Callita. Hát te – vigyorogtak a fiúk, Olivia pedig csak csendben követte az eseményeket.

- Erre jártam. Jöttem a csajomhoz – kacsintott Mesutra, majd átölelt.

- Hogy kihez?? – vontam fel a szemöldököm, mire csak vigyorgott. – Remélem nem bánjátok, ha most egy kicsit elbeszélgetek vele. Sebaj, akkor is mennénk. Indulás – húztam picit arrébb magammal.

- Most mi van? - értetlenkedett.

- Még kérdezed, hogy mi van? Na ne viccelj már. Te részeg vagy most?

- Nem vagyok részeg, alig ittam, max 4-5 pohárral.

- Rendben, akkor szimplán hülye. El vagy tévedve kicsit. Kimondta neked, hogy mi most együtt vagyunk? – mutogattam rá és rám.

- Senki. Én mondom – vigyorgott.

- Na szögezzünk le valamit José Maria Callejón. Olyan, hogy te és én, nem is lesz, és nem is volt. Azért mert 2x bulizás alatt összeszűrtem veled a levet, nem hiszem, hogy okot ad arra, hogy úgy tekintsd együtt vagyunk. És a ma esti csóknak pedig nem kellett volna megtörténnie, én voltam a hülye, nem tudom mi ütött belém, és már meg is bántam.

- Hát persze. Azért kéreted magad, mi?

- Tessék? Mi az, hogy kéretem magam? – emeltem fel a hangomat, amire lehet, hogy Arbéék is felfigyeltek, de ez most nem tudott érdekelni. Ami alkohol is volt bennem, nem valószínű, hogy már érezhető volt. Az agyam kitisztult teljesen.

- Jaj, Katherine, te is tudod mire gondolok, és hogy igazam van. Amiket művelsz az már nevetséges. Fabioval is amit csináltál, nem úgy tűnt, mintha csak barátok lennétek. Ronaldoval is húzzátok egymás agyát, és az sem gáz, hát persze. És akkor amiket Mesuttal is csinálsz – sorolta fel a dolgokat Callejón, mialatt az említett, és társai már felfigyeltek a párosunkra. Nem kicsit lepődtem meg rajta, hogy ezeket felhozta, pedig eddig nem úgy tűnt, mintha baja lenne velem, de hát mindenkiről lekerül egyszer az álarc.

- Értem. Akkor tisztázzunk pár dolgot – emeltem fel a hangomat ismét. – Egy: semmi közöd ahhoz, hogy mit teszek, kivel, és hogyan. Kettő: nem is viselkedtem úgy, ahogy te állítod. Nem játszottam az eszem, ha erre célzol. Mesuttal csak hülyülünk, de mindegy. Ronaldoval mindig ilyen volt a viszonyunk szóval nem tudom mi a probléma, Fabbal pedig tényleg csak barátok vagyunk. Nem másztam rá senkire.

- Hát persze, végül is egy szent vagy – mondta gúnyosan.

- Akkor jó lenne, ha kifejtenéd mi a véleményed rólam, mert kezd nagyon elegem lenni belőled.

- Hát rendben. Szerintem gondolkozz el egy kicsit. Velem smárolsz, bár hülye voltam, hogy rád másztam, nem kellett volna. Utána Kakával, és Fabioval puszilkodsz, teszed a fejed, mint valami ribanc – mondta ki a szavakat a kelleténél hangosabban, és amiket nem vártam. Valóban így vélekedik rólam? Én ismertem talán félre? Na ezért nincs sok barátom. Így legalább nem csalódok, úgy mint most benne.

- Hát jó, ha így vélekedsz rólam, legyen. – mondtam hangosan. – De azért nem neked kéne oktatnod másokat kisapám. Elgondolkodhatnál te is azért.

- Én gondolkodjak el?

- Igen, te. Nézz már magadba. Engem oktatsz, miközben te sem vagy egy szent.

- Én legalább nem játszom meg magam, és nem bújok mindenkivel ágyba.

- Mintha én megjátszanám. Mi az, hogy mindenkivel ágyba? Te aztán tényleg nem ismersz engem. De hát te mondtad, ribanc vagyok, szóval. Azt hiszem félre ismertelek, nem is kicsit. Bár, hogy akkor minek viselkedtél eddig így velem, azt nem tudom.

- Pont fordítva, én ismertelek félre téged. Hidd el, én sem tudom.

- Hát akkor mindent megbeszéltünk? – gúnyosan kérdeztem. – Vagy még van számomra pár ilyen kedves szavad?

- Dehogyis, végeztünk – mosolygott gúnyosan.

- Világos, soha viszont nem látásra. Idióta.

- Benzemának igaza volt. Ribanc – mondta ki a szavakat, és azt hitte, hogy nem hallom, pedig nagyon is jól hallottam. Hátra fordultam, pofon vágtam, majd elégedetten indultam Arbéék hármasához. Akik döbbenten álltak.

- Arbe mehetünk? – fordultam mosolyogva Arbe felé, mintha mi sem történt volna.

- Öhm, persze – bólintott- Sziasztok – intett Mesutéknak.

- Sziasztok – köszöntem el én is, majd elindultunk egymás mellett a pár házzal arrébb álló Arbeloa-házhoz. Csendesen léptünk be a házba, én nem szóltam egy szót sem, de végül Arbe megszólalt.

- Ez mi volt?

- Mindegy, ne foglalkozzunk vele. Szerintem menjünk aludni, fáradt vagy, látszik rajtad.

Arbe nem erőltette a dolgot, hisz be is volt rúgva, és még fáradt is volt, de tudtam, ha emlékezni fog rá, már pedig azért valami tuti fog holnap, vagyis ma nem úszom meg. Szó nélkül indult fel az emeletre, én pedig a konyhába indultam, egy pohár vízért. Vajon milyen lehetek a külvilág számára? Pedig nem tudom mi a baj a viselkedésemmel. Kaká, Fab, Mesut csak a barátom, Cris pedig hát Cris. Mindegy, majd máskor odafigyelek. De az egyszer biztos, hogy Callejón nem fog a kedvenceim tartozni. Szép kis barát mondhatom.

Nem volt kedvem még aludni, nem is voltam fáradt így kiültem a friss levegőre, a lépcsőre a bejárati ajtó elé. Jól esett kint ülni a madridi levegőn ilyenkor éjjel, órákig is képes vagyok így kint ülni, és bámulni az égboltot, és a sötétséget, ami körbeveszi ilyenkor a várost, a világot. Az időérzékemet teljesen elvesztettem, csak bámultam a nagyvilágba. Úgy éreztem mostantól hagyom magam sodródni az árral, nem leszek semmi jónak az elrontója. És hogy később mi lesz? Fogalmam sincs. Majd ahogy a gép kidobja, az fog történni.

Talán percekig, esetleg órákig ültem ott a lépcsőn, közben már kezdett világosodni, ébredezni a város. Egy ismerős arcot véltem felfedezni az utcán. Ő is észrevett, bejött az udvarba, és leült mellém.

- Nem tudsz aludni? – kérdezte csendesen.  

- Hát nem voltam még álmos igazából – vontam vállat. – Na és te? Hol van Olivia?

- Én sem tudok – rázta a fejét. – Elment haza. Callejón megjelent. Kellett nekem mondani, hogy jöhet bármikor.

- Bocsi. Nem akartam elszúrni az estéd. – húztam el a szám. - Majd máskor összejön, nyugi – mosolyogtam.

- Nem hiszem – sóhajtott. – És jól vagy amúgy?

- A vitára gondolsz? – bólintott. – Persze. Hidd el, túlélem. Megtudja az ember kik az igazi barátai. Nem foglalkozok vele.

- Értem. De tudd, nincs igaza, legalábbis én most veled értek egyet. Hidd el, nem vagy olyan. Tudjuk milyen vagy, és így bírunk, így szeretünk – mosolygott rám Mesut.

- Köszönöm – mosolyodtam el. – Azt hiszem ideje bemennem. – utaltam arra, hogy már világosodik.

- Én is megyek – állt fel Mesut.

- Ne haragudj, ha elrontottam az estéd. Bár azt hiszem ez egy remek este volt, attól függetlenül - vigyorogtam.

- Az, a táncotok hármasban, na meg a Karim elleni tetted – vigyorgott. – Felejthetetlen.

- Megszokott. Na de most megyek akkor. Jó éjt Mesut – pusziltam meg, majd beléptem a házba. Az előszobában lerúgtam magamról a cipőmet, majd csendesen elindultam felfelé. Benyitottam Arbéék szobájába, aki már aludt. A szekrényéből kivettem egy mezét, gyors átöltöztem, majd mivel nem volt kedvem külön szobába elvánszorogni, befeküdtem Arbe mellé az ágyba, és itt nyomott el az álom. Reggel, vagyis inkább délben, ahhoz képest elég kipihenten ébredtem, nem éreztem semmit, nem éreztem magam másnaposnak. Mellettem Arbe is akkor ébredezett, kicsit nyúzott volt a feje, de hát egy ilyen este után.

- Jó reggelt – mosolyogtam rá. – Élsz még?

- ’Reggelt – ásított. – Azt hiszem igen. De rajtad miért nem látszik semmi? Bár azt hiszem én többet ihattam, mint te.

- Az egyszer biztos. Készülődjünk, aztán menjünk haza.

- Igazad van – bólintott. Negyed óra alatt elkészültünk. Bezártuk a lakást, majd hazafele battyogtunk. Csendben indultunk el, a környék is elég csendes volt. Valószínűleg mindenki józanodik, vagy húzza a lóbőrt még. Csodálkoztam is, hogy Arbe sem beszélt, és nem mondta a hülyébbnél hülyébb gondolatait, de nem hoztam fel neki, még ki van ütve. Egy kávé, vagy egy jó tartalmas alvás, csodákra képes.

- Nem is emlékszem mindenre. Egy-két részlet homályos – vigyorgott, mikor pont beléptünk a házba. – Megjöttünk – kiáltotta el magát, mire apa jelent meg a nappali ajtóban, kezében az elszenderedő Albával. – De az utcai…

- Psszt! Gyerekek, az én kishercegnőm pihenni szeretne – mosolyodott el, mire nekünk is mosolyognunk kellett. Bólintottunk, adtunk egy puszit a homlokára, de egyikünk sem vette át, főleg ilyen kinézettel. Apa elindult felfelé Albával, mi pedig a konyhába indultunk, ahol anya már csak pakolászott. Ő biztos nem az előbb kelt fel.

- Sziasztok – mosolygott, mikor egyszerre pusziltuk meg az arcát. – Jó volt a buli?

- Nagyon, nem látszik a fiadon? – vigyorogtam.

- Dehogynem – nevetett. – Rajtad nem annyira. Hogy-hogy?

- Mert nem a legnagyobb piásokkal buliztam – nevettem.

- Ha-ha – kapcsolódott be Arbe. – Vicces vagy.

- Tudom. De te pont ezért szeretsz – pusziltam meg.

- Ajj, ez igaz – vigyorgott. – De ott tartottam, hogy… hol is? Ja igen meg van. Szóval attól, hogy ilyen kómás vagyok, az utcai vitára még emlékszem azért. Szóval, amint felébredtem, és emberi külsőt varázsoltam magamnak, te szépen elmesélhetnéd a dolgokat.

- Rendben – sóhajtottam. Felsiettünk a saját szobáinkba, és mentünk a magunk dolgára. Amint beléptem a szobámba ledobáltam a ruhámat, az ékszereimet, és a cipőmet a padlóra, cseppet sem érdekelt, hogy hova esik, majd utána megkeresem, gondoltam. Gyorsan beálltam a zuhany alá, és folyattam magamra a hideg vizet. Most ez esett jól, nem érdekelt, hogy esetleg bármi bajom is lehet. Amúgy is olyan meleg van itt Madridban, hogy ez most jól fog esni. Végig gondoltam a tegnap estét, és hát remek estét zárhatok azt hiszem, remekül éreztem magam. Hiányzott már nekem egy ilyen laza este, ahol nem kell törődni semmivel sem, csak a pillanatnak kell élni. Viszont azt a csókot, de megbántam, rettenetesen, nem kellett volna, hülyén is érzem miatta magam, de hát már nem tudok mit csinálni. Benzema, és Ronaldo kiakasztását viszont élveztem, és az este további részét. Fabbal tényleg nagyon jól kijövök, hamar meg lett köztünk az összhang, és rájöttem, tényleg nem közömbös a számomra. A veszekedés meg hát, ez van. Így jártam. Viszont, hogy Arbe is emlékszik belőle, és hát most mit is mondjak neki? Bíztam benne, hogy a veszekedésemet a spanyol játékossal elfelejti, de sajnos ez nem jött be.

Nem áztattam magam órákig, fél óra múlva már lent is voltam a konyhában, vagyis lettem volna, ha a telefonom csörgése nem szakít félbe a tevékenységem során.

- Hola Kat. Mizujs? Nem keltettelek fel, ugye? Milyen volt a buli? – hallottam meg a csoporttársam hangját.

- Hola José. Nem, nem keltettél fel, nyugi. Már ébren voltam, vagyok. Veled minden oké? Amúgy jó buli volt, majdnem tökéletes este – mosolyogtam.

- Akkor jó. Majd mesélsz. Mit csinálsz délután? Nincs kedved átugrani?

- Hát tulajdonképpen Albával terveztem a délutánomat, egy kis csajos nap.

- Naaa, ne mondj már nemet. Elhozhatod őt is, nem zavartok.

- Hát jó, rendben. Meggyőztél. Majd csörgetlek mikor megyünk, oké?

- Rendben. Na akkor később. Szia Kat.

- Szia.

Zavartalanul mentem le a konyhába, ahol anya épp kávét csinált, Arbe pedig az asztalnál ült. Lehuppantam vele szemben, és vártam.

- Tehát, mi volt ez az egész? – kezdte.

- Mi lett volna? Veszekedtünk, és ennyi – rántottam meg a vállaimat. - Nekem nem kell ilyen barát köszönöm szépen. Én számítottam rá, hittem abban, hogy az a 2 és fél év nem olyan sok idő, míg nem találkoztunk olyan gyakran, de hát nem jövünk ki jól, más a véleményünk ezt láthattad. Hallani meg úgyis mindent hallottál – mondtam, mire bólintott. – Arbe, nem szeretném, ha ez kettőtök viszonyára is hatással lenne, bár tudom, hogy nem fog, de kérlek ígérd meg, hogy engem elkülönítesz, és akkor nem lesz rossz a viszonyotok. Jó barátok vagytok, viszont mi különbözünk Callejónnal, és ez így van rendjén.

- Rendben van. Igazad van. A csapaton belül sem lenne jó. Sajnálom, hogy így alakult a barátságotok – mondta.

- Hidd el, nem kell. Jobb most rájönni, mint évekkel később – mosolyogtam. – Amúgy rád férne egy kiadós alvás.

- Vicces vagy hugicám, de nyugi azt fogom csinálni. Tehát mivel anyuék sem lesznek itthon, ugye anya?

- Igen, majd csak este jövünk haza – bólintott anya.

- Na szóval, vigyáznál Albára? – nézett rám boci szemekkel, mintha nem is egy felnőtt férfi, hanem egy gyerek ülne velem szemben. Bólintottam, mire elvigyorodott, megpuszilt, majd fel is ment pihenni. Rá is fért, és így legalább kipihent lesz a holnapi edzésre.  Én is felfelé vettem az utamat, és mivel tudtam, hogy Alba még egy-két órát alszik, én is ledőltem egy kicsit aludni. Másfél óra alvás után, felkeltem, és nekiálltam készülődni, hogy indulhassunk majd. Egy sima zöld pólót, és egy farmersortot vettem fel, egy fehér strandpapuccsal, a napszemüvegemmel, az irataimmal, és a mobilommal együtt kicsörtettem a szobámból. Egy órával később már a Martinez-rezidencián voltunk Albával, Joséval a kanapéra telepedtünk le.

Elmeséltem neki a buli eseményeit, amikor hirtelen egy ismerős toppant be a nappaliba, mellette pedig Albánál egy kicsit idősebb kislánnyal. Nem kicsit döbbentem meg, ahogy ő sem mikor meglátott.

- Tee? – lepődött meg. – Mit keresel itt?

- A csoporttársamhoz jöttem – válaszoltam. – És te?

- Én itt lakom – válaszolta, mire ledöbbentem. Tehát ő Javier lánya. Milyen kicsi a világ. El sem hiszem.

- Várjunk csak lányok – szólalt meg José. – Ti ismeritek egymást?

- Igen – vágtam rá.

- Persze, ő az a csaj, aki körbevezetett a suliban – mutatott rám Olivia.

- Nevem is van, Katherine.

- Tudom.

- Hát ez egy érdekes szitu – mosolygott José. – De legalább a bemutatást megúsztam – próbálta oldani a hangulatot, ilyen-olyan témákat hozott fel, de hát még sem sikerült igazán neki. Vagyis inkább mi voltunk lányok makacsok. Nem sokkal később Tomas jött be a szobába, majd nagyon nézelődött, mintha keresett volna valamit.

- Lányok, a kisebb lányok eltűntek – szólalt meg.

- Micsoda? – ugrottunk fel egyszerre Oliviával. Körbenéztünk, és tényleg. A két kislány nem volt a nappaliban.

- Keressük meg őket – vetette fel Olivia.

- Ez remek ötlet – helyeseltem.

- Szóval, mi Joséval megnézzük az alsó szintet, tiétek az emelet – vázolta fel a dolgokat Tomas, és már indultunk is a keresésre. Alba a kis csibész. Komolyan nem is hiszem el. Arbe tuti kiröhög majd, és azt is elviselhetem még. Szótlanul követtem a fiatal lányt, és be kell valljam nem is olyan szörnyű, mint gondoltam először. Végül én törtem meg a csendet.

- Szóval te vagy Mesut „csak barát barátnője”? – kérdeztem.

- Szóval te vagy a csapat „kiskedvence”? . kérdezett vissza.

- Hát végülis én – nevettem el magam, mire ő is elmosolyodott. – Mindkét oldalról.

- Akkor biztos nem unatkozol a közelükben – szólalt meg.

- Hát nem. De szerintem erre majd te is rájössz. Viszont én a múltkori viselkedésemért szeretnék bocsánatot kérni – értetlenül fordult felém, mikor az egyik fiú szobájában, sejtésem szerint Tomaséban, néztünk körül. – A suliban, mikor körbevezettelek. Bunkó voltam, te pedig nem tudtad, hogy miért, nem érdemelted meg. Majd ha érdekel egyszer, elmesélem. És ha szeretnéd körbe vezetlek majd normálisan is, ha gondolod. Persze, csak ha kíváncsi leszel rám – eresztettem el egy mosolyt. Nem szoktam ilyet tenni, de most mégis bocsánatot kértem. Hiába vagyok makacs, és sajátos stílusom van, bunkó vagyok, és hasonló, mégis úgy gondoltam, ezt kell tennem.

- Húú. Te bocsánatot kérsz? – döbbent meg, mire én bólintottam. – Ezt nem hittem volna rólad, így ahogy eddig láttalak. De elfogadom, kezdjük új lappal, oké? – bólintottam. Kezet nyújtott. – Szia, Olivia Martinez vagyok.

- Szia, Katherine A. Coento, de szólítsz csak Katnek – mosolyogva fogadtam el a kezét.

- Te pedig nyugodtan Olinak.

- Lányok – hallottuk meg José és Tomas hangját. Mire elindultunk volna, ők fel is érkeztek, kezükben a két rosszcsonttal. – Mi folyik itt? – néztek a kézfogásunkra, mire mi egyszerre nevettük el magunkat.

- Találkoztam Kat-tel – mosolygott rám Oli, majd miután elengedtük egymás kezét, elindultunk a fiúk felé, és átvettük a lányokat. – Hol találtatok rájuk?

- A konyhában az alsó nasis szekrénynél – vigyorgott Tomas.

- Amúgy Kat bemutatom a kishúgomat, Sabinét – mosolygott a kislányra.

- Nagyon aranyos – mosolyogtam. – Én pedig bemutatom neked a keresztlányomat, Albát.

- Ja igen, a kislányodat Mesuttal – vigyorgott, mire bólintottam. Nem kérdeztem honnan tudja, majd úgyis megtudom.

- Örülök, hogy jóban vagytok – vigyorgott José. – Ezt is nekem köszönhetitek.

- Hát persze öcskös – veregette hátba Tomas. – Majd pont te. Inkább a két rosszcsontnak köszönjük.

Innentől már oldottabb volt a hangulat sokkal, még egy órát töltöttem ott Albával a Martinez házban, Olival még számot is cseréltünk. Kezdetnek nem rossz. Utána hazavezettem. A házban csend uralkodott, Arbe aludt, anyáék pedig a nappaliban beszélgettek csendben. Estig halkan beszélgettünk, azt is megtudtam, hogy szerdáig elutaznak majd, így csak hárman maradunk itthon. Este fáradtan zuhantam be az ágyba, írtam még egy sms-t Sofinak is. „Hola Sofi! Ha ráérsz, majd hívj, jelezz, csörögj, vagy bármi. Beszélhetnénk, van pár mesélni valóm, és kíváncsi vagyok veled is mi történt. Addig is puszillak, Kat.” Reméltem Sofi minél hamarabb ráér majd, már kíváncsi voltam mi történt vele a bulin. És hogy volt-e köztük valami Gonzaloval. Most már lehetne, szerintem pont egymáshoz illenek. De hát nem szólok bele, az ő életük. De jó páros lennének.

Hamar elaludtam, már hullafáradt voltam. Másnap reggel Arbe sms-ére ébredtem. Már akkor tudtam, mikor ránéztem az órára, hogy vagy késni fogok az egyetemről, vagy be sem megyek. „Hugi, anyáék már elmentek, lenne egy kérésem. 10-től edzés, Alba most velem van, ne keresd otthon. Szóval vigyáznál rá edzés alatt, és a délután? Interjúra kell mennem. Elég, ha edzésre idejössz Albáért. A sulival nem kell törődnöd elintéztem neked a napot, a többit majd megbeszéljük. Amúgy jó reggelt. Puszi: A.” Jól indult a reggelem. Gyorsan pötyögtem egy választ Arbénak. „ Okés, neked is jó reggelt. Ott leszek Puszi K.” Mosolyogva indultam el készülődni, hiába volt még csak 8 óra. Letusoltam, hajat mostam, majd a szekrényemhez léptem kiválasztani a ruhámat. Végül egy vajszínű nadrágos, egybe részes ruhára esett a választásom, fekete övvel, és egy piros, oldalt fehér magas sarkúval. Felöltöztem, majd sminkeltem. Nem vittel túlzásba a sminket se, hisz felesleges lett volna. A hajamat megszárítottam, és hagytam, hogy félig göndör tincsekben omoljon a vállaimra. Miután elkészültem a laptopommal együtt lesétáltam a konyhába. Megcsináltam a szokásos tejeskávémat, majd egy tál müzlivel együtt elfogyasztottam. Közben felmentem a világhálóra, és böngészni kezdtem. Megnéztem a mailjeimet, majd egy kicsit olvasgattam a srácok körül is. Egy-két hírt találtam, de nem voltak fontosak. A laptopomat épp kikapcsoltam, mikor megszólalt a telefonom, Sofi volt az.

- Hola Csajszi – vettem fel mosolyogva. – Megkaptad az üzenetemet?

- Hola Kat. Persze, megkaptam. Viszont a mai nap nekem nem jó. Esetleg holnap? Ráérsz? – kérdezősködött.

- Szerintem igen, majd üzenek, hogy mi van, rendben?

- Rendben. Na de én most megyek. Légy jó. Puszi.

- Szia Sofi, igyekszem. Puszi – tettem le mosolyogva a telefont. Még csak háromnegyed 9 múlt, így felesleges lett volna elindulnom, inkább letelepedtem a kanapéra, és csendben kémleltem a szobát. Már majdnem halálra untam magam, pedig csak 5 perce ültem le. Nem volt kedvem gondolkodni, azt már tegnap megtettem, de nem is kellett, hisz megszólalt a telefonom. A hívó fél nevét olvasva elmosolyodtam. Mindig a legjobbkor hív. Látszik kiismert már azóta, mióta ismerjük egymást. A másik bátyám, teljes mértékben annak tekintem.

- Hola Ricky – köszöntem mosolyogva a telefonba. – Mindig tudod mikor kell hívni az embert, a legjobbkor.

- Hola Kat – mosolygott Kaká a telefonba. – Hát akkor jó vagyok. Pedig sosem számítom ki. Minden okés? Ugye, nem zavartam meg az órád?

- Nem, dehogyis. Itthon vagyok, és nem tudom mit csináljak az edzésetekig.

- Akkor most már tudod. 5 perc és nálatok vagyok, beülünk egy kávéra, és dumálunk. Kíváncsi vagyok a bulira mi volt később. Szóval mindjárt ott vagyok. Szia.

- Szia.

A szobámban az irataimat, egy kis pénzt, és a mobilomat a zsebembe rejtettem, majd leszáguldottam, bezártam az ajtót, és mire kiértem az utcára, Ricky már előttünk állt meg. Bepattantam mellé, és egy puszival üdvözöltem. Beültünk a szokásos helyünkre, és beszélgetni kezdtünk. Elmeséltem neki a dolgokat, a mai reggelig.

- Mondtam, hogy Oliviát ne ítéldd el. Viszont Callejón tényleg meghülyült – rázta a fejét.

- Igen mondtad. Tévedtem na. Hát ha jól esik neki – vontam vállat. A kávézóból egyből az edzésre mentünk. A srácok már bent öltöztek, de én nem akartam bemenni, így inkább a folyóson maradtam. Az utolsó játékosok is sorra befutottak, el ne késsenek. Elsőként Iker jött ki, majd utána Fab.

- Szia Kat – köszöntött két puszival. – Hát te?

- Szia Fab. Hát lógok, de igazoltan. A kishercegnőre vigyázom ma. Tényleg Arbe bent van?

- Bent, épp Alba tanítja őket – vigyorgott, mire én is elnevettem magam. – Hallottam a dolgokról a buli után, Mesut az előbb mesélte. Sajnálom.

- Nem kell hidd el. Majd elmesélem valamikor jó? És akkor talán nem sajnálod – mosolyogtam. – Majd írok üzenetet, vagy majd te.

- Rendben van. Na de most megyek. Szia Kat – köszönt el, majd a kilépő Ronaldo, Pepe, Marcelo, Benzema négyessel együtt, ment ő is kifele. Benzema rám sem nézett, a többiek köszöntek, még Ronaldo is. És csoda, most nem mondott semmit sem. Egy kicsit kómás feje volt. Én viszont nem bírtam ki, hogy ne szóljak be Benzemának, így utána szóltam.

- Héé, Benzema. Milyen volt a buli? Tetszik az új felsőd? – vigyorogtam, majd megfordult. Azt az arcot tanítani kéne, én majd megszakadtam a röhögéstől.

- Látom vicces kedvedbe vagy Arbeloa. Jó volt a buli, igen – mondta, majd folytatta az útját. Nem is vágott vissza. Pedig azt hittem. Az éppen akkor kilépő Kaká, Xabi Alonso, és Granero hármas majdnem megszakadt a nevetéstől.

- Adj egy pacsit – mondta Ricky, és lepacsiztam vele. Majd egy pillanatra megfagyott a levegő mikor Sergio, és Callejón kiléptek az öltözőből, de csak mosolyogtam, és intettem egyet. Szerencsére Mesut-Sami párost, szorosan követve, Arbe-Alba, Xabi, és Raúl. Arbe átadta nekem Albát, és a dolgait, majd kaptunk egy puszit, és elindult a társai mögött kifele.

- Majd hívlak – kiáltott vissza. Nem maradtunk edzésre Albával, inkább sétálni mentünk. Először bent a városban voltunk, utána pedig elindultunk haza. Albát megetettem, leakartam tenni aludni, de egyáltalán nem volt fáradt, így inkább a játszótér mellett döntöttem, legalább este könnyebben elalszik majd. Egy negyedórás-húszperces út után, oda is értünk. Alba rettentően élvezte, pedig csak pár perce tartózkodtunk ott. Nem sokkal később egy ismerős bukkant fel. Nem is tudtam, hogy így elszaladt az idő, ha már itt van. Akkor már vége lehet az edzésnek.

- Szia Kat – köszöntött mosolyogva Mesut. – Látom nem unatkozol. Alba – guggolt le hozzá.

- Szia Mesut. Vége is az edzésnek? Na látod? Mondtam hiányolta a hülye fejedet a kicsi lányod – ugrattam.

- Jó igazad volt – vigyorgott. – És igen, vége van. Egy élmény volt – nevetett.

- Mert? Mi volt?

- Karim picit puffogott, hallottam beszóltál neki – mire lepacsiztunk. – Sergio és Raúl összefutottak, látnod kellett volna. Sami elesett a saját lábában. Marcelo és Pepe Iker samponját kicserélték valami büdös löttyre. Elég vicces volt, de Iker csak röhögött.

- Na nee – nevettem. – A marhák.

- Azok. Ja és Cris fejbe rúgta a Mestert labdával, aki kifeküdt. Nem mertünk röhögni, de Cris kapott plusz 20 kör futást.

- Ajj, de kár, hogy lemaradtam – sóhajtottam. – Na de sebaj, legalább megint tölthetek így együtt egy kis időt Albával.

- Majd legközelebb eljössz – mosolygott rám. – Jól mutat melletted a baba.

- Ahogy melletted is – kacsintottam rá.

- Köszi. Összehozhatnánk egyet – poénkodott.

- Mikor? Hol? – vigyorogtam.

- Este nekiállhatunk – kacsintott rám.

- Hülye. Ja amúgy tegnap találkoztam Oliviával. Érdekes szitu volt – nevettem.

- Igen? Mi volt? Mesélj – mondta mialatt felváltva lökdöstük Albát a hintában.

- Joséhoz mentem, és akkor találkoztunk. De még mindig nem jöttünk ki jól. Aztán a tesója meg Alba egy kicsit megvicceltek minket. Bocsánatot kértem tőle, és új lappal kezdünk.

- Az igen. De várjunk csak. Te bocsánatot kértél? Wááó – nevetett.

- Vicces vagy. De hát muszáj volt, én viselkedtem vele hülyén. Elítéltem pedig nem is ismertem. Csak az volt, hogy megláttunk titeket, és azt hittem, hogy ő is kihasznál, mint a régebbi barátnőid. Nem szeretnénk téged megint hülyén viselkedve látni – böktem meg az oldalát.

- Hát így érthető. Héé ez fájt – durcáskodott. – Ezt miért kaptam?

- Csak mert jól esett Herr Özil – nevettem.

- Olyan hülye vagy – vigyorgott.

- Nem is, mert te.

- Az igaz. De tényleg csak azért viselkedtél így Olival? – tette fel a kérdést.

- Persze. Mert a barátom vagy, és nem szeretném, ha hülyén viselkednél – mosolyogtam rá.

- Köszönöm – puszilt meg.

- Ezt mért kaptam? – kérdeztem csodálkozva.

- Mert ilyen jó barátom vagy.

- Ez csak természetes. Szívesen segítettem. Beilleszkedni, meg bármiben. Főleg, amikor még alig tudtál spanyolul – nevettem ki. – Vicces volt. Viva Werder Bremen – röhögtem.

- Jól van na. De tudsz németül, és így tudtál segíteni – röhögött magán ő is.

- Na és a Viva Real Barca? Emlékszel? – röhögtem, és alig bírtam így Albával játszani, majdnem összeestem a nevetéstől.

- Olyan izé vagy – röhögött. – Hülye voltam a spanyolhoz.

- Most is az vagy – javítottam ki.

- Szemét – nyújtotta rám a nyelvét durcásan.

- Köszi – kacsintottam rá. A délután további része is ilyen jó hangulatban telt, végig röhögtük az egészet, és rengeteget játszottunk hármasban. Alba élvezte a játszóteret, de 5 óra után már kezdett álmosodni. Elindultunk hazafele, Mesut pedig elkísért minket.

- Nem jössz be? – kérdeztem mikor már a házhoz értünk.

- De, felviszem Albát, segítek.

- Köszönöm.

- Ugyan semmiség.

Először a konyha felé mentünk, megetettük Albát, aki már majdnem elaludt, majd felvittük. Gyors megmosdattam, majd átöltöztettem, és leraktam aludni. Mesuttal még lent beszélgettünk, majd fél 7 fele indulni készült.

- Köszönöm a délutánt – mosolyogtam. – Jól éreztük magunkat.

- Én köszönöm, rég éreztem ilyen jól magam.

- Máskor is szívesen - mosolyogtam rá. – Szia Mesut.

- Majd beszélünk. Szia Kat – puszilt arcon, majd aztán jött a döbbenet. Hirtelen kaptam a számra egy puszit tőle, majd intett, és elment. Azt hiszem eléggé meglepődtem. Most akkor mi volt ez? Hát most már tényleg nem tudom mi van velem. Meglepődtem Mesuton is. Hisz látszik rajta, hogy tetszik neki Oli, de akkor mért én kaptam a szájra puszit? Komolyan ez hihetetlen. Alig jöttem haza, de máris káosz van körülöttem. Páran ribancnak tartanak, pedig nem csináltam semmit. Na jó, de. Viszonoztam Callejón csókját, de már megbántam. Mit tehettem előző életemben? Most aztán tényleg összezavarodtam. Ettől a szájra puszitól rájöttem arra viszont, hogy nem közömbös számomra a török srác, úgy ahogy Fabio sem. Ez most akkor hogy van?

Aznap este nehezebben aludtam el, csak gondolkodtam. Arbéval beszéltem miután hazajött. Ő azt tanácsolta rakjak rendet magamban, és teljesen igaza van. Össze vagyok zavarodva teljesen. A következő két napot még itthon töltöm, megoldotta nekem Arbe, hisz gyakorlatra igazolták le, csak annyi a különbség nem voltam gyakorlaton, de ezt a suliban úgysem tudják.

Másnap reggel, vagyis délelőtt ébredtem fel, Alba is aludt még, amin csodálkoztam. A tejeskávémmal, és az újsággal leültem a konyhaasztalhoz, de majdnem megfulladtam az újság címlapját meglátva. Én voltam rajra, Mesuttal, és Albával, ahogy tegnap a játszótéren játszottunk. De szerencsére, csak Mesut felismerhető rajta, aminek én nagyon örültem. De tudtam az ismerőseim, barátaim fel fognak ismerni.

„Mesut Özil, és új szerelme.”

Tegnap lencsevégre kapták végre a Real Madrid 10-esét, és új barátnőjét. Sejteni lehetett, hogy Özilnek új kapcsolata van, és most végre ki is derült, hogy tényleg van barátnője. Özil tegnap egy vele egy idős fiatal nővel, és egy másfél éves kislánnyal töltötte a délutánját, és a képek is bizonyítják, hogy nagyon nagy az összhang. Mint egy család. De vajon ki az új kedvese? És ki az a kislány?Reméljük Özil hamarosan bemutatja számunkra barátnőjét, és megtudjuk a megválaszolatlan kérdésekre a válaszokat is…