Elolvasva a cikket még nagyobb döbbenet uralkodott el rajtam. Kezdtem nagyon összezavarodni, mert most akkor mi van ténylegesen Kat és Mesut között? Barátság, több vagy kialakulóban van valami? Elvesztettem a fonalat, és most így még inkább elment a kedvem attól, hogy találkozzak Mesuttal, de muszáj volt, hiszen a dolgokat akkor is meg kell beszélni és a találkozóra már aznap délelőtt sor került az egyik belvárosi kávézóban. Most én értem oda előbb és a teraszon ültem le az egyik asztalhoz, ahol öt perc után idegesen kezdtem el topogni. Nem azért, mert Mesut késett... Hanem mert tényleg ideges voltam, de aztén magam sem tudtam, hogy pontosan miért. Hamarosan Mes is megérkezett, aki két puszival köszöntött.
- Semmi baj- vontam vállat és némaságba burkolóztam. Mondanom kellett volna valamit, de mit kellett volna? Meg neki sem nagyon akaródzott megszólalni, ahogy elnéztem, de végül én nyitottam először szóra a számat- Szóval... Khm... Az a múltkori dolog...
- Az...- mondott volna valamit Mesut, de inkább megint elhallgatott, így újra rajtam volt a sor
- Hülyeség volt- hajtottam le a fejem, majd egy nagyobb sóhaj után Mesutra emeltem a pillantásom, és meglepettséget véltem az arcán felfedezni- Ne nézz így rám! Te is tudod, hogy így van...
- De miért lenne így?- kontrázott Mesut- Jó lehet, hogy nem az ággyal kellett volna kezdeni... De miért ne próbálhatnánk meg?
- Mert ezt a barátságot nem akarom kockáztatni, azért!- vágtam rá, és tényleg ez volt az igazság, mert mi van, ha nem működne a dolog? Akkor a barátság is elveszne. Azt pedig nem akartam. Az órámra pillantottam és felálltam- Mennem kell.
- Hova?
- El!
És tényleg elmentem. El sem köszöntem igazából, amit már abban a pillanatban megbántam, hogy beszálltam az autóba. Nem tudom, miért, de mérges és egyben csalódott is voltam. Hiányoztak a "régi" idők mikor még csak Mesut és Olivia voltunk és nem Mesut és Olivia. Ez így hülyén hangzik, de valahogy ez az igazság, ami fájt. Nem kicsit, nagyon.
A napom hátralévő részét otthon töltöttem Sabine társaságában, ugyanis otthon megint nem volt senki. Apa elment feltérképezni a Bernabeut, nem mintha nem ismerné, Tomas bement a lemezkiadóhoz, José a haverjaival lógott, Sandra pedig a lovardában volt.
A délután a lehető legunalmasabban telt el. Az egyetlen említésre méltó dolog volt, hogy Sofia bejelölt facebookon és írt egy üzenetet, hogy valamikor összefuthatnánk. Természetesen beleegyező választ küldtem neki vissza. és megbeszéltük, hogy aznap mikor Kat-tel kimegyek edzésre, utána beugrom hozzá, valamint még az este Calléval is lebeszéltem egy találkozót másnapra, azaz csütörtök délutánra.
- Igeeen!!!- rontott be hirtelen Tomas a szobámba
- Sikerült?- néztem rá vigyorogva
- Igeeen!!!- kiáltotta újra és a nyakamba ugrott, aminek az lett a következménye, hogy az ágyra estünk, ő mellém gurult és mindketten a plafont kezdtük el bámulni- Olika, sikerült! Végre! El sem hiszem!
- Pedig hidd csak el!- fordítottam felé a fejem és egy puszit nyomtam az arcára- Hamarosan tinik ezrei fognak utánad futni, hogy elraboljanak.
- Ezer bocsánat, Axl Rose!- nevettem el magam, azonban Tomas felkönyökölve, összehúzott szemöldökkel nézett rám
- Ez nem az az igazi Olivia Martinez-nevetés- állapította meg kapásból- Valami történt, igaz?
- Nem nagy ügy!
- Azért mondd csak el...
- Hjajj, ne már...- forgattam a szemeim. Már megint kezdte...
- Halljam!
- Azt hiszem, összevesztem Mesuttal...- nyögtem ki végül
- Azt hiszed?
- Igen, mert én elmondtam, amit akartam, és nem meghallgatva őt, ott hagytam!- foglaltam össze röviden és tömören a délelőttöt, és reménykedtem abban, hogy Tomas nem fog rákérdezni a vita tárgyára. Félig-meddig teljesült a kívánságom, ugyanis megszólalt telefonja, amit fel kellett vennie, de még utoljára odaszólt, hogy "Ezt még megbeszéljük" és kiment.
*
Másnap reggel újra korán kellett kelnem, mert be kellett mennem az egyetemre és húzós napnak néztem elébe jó sok órával. Alig vártam, hogy végre vége legyen a délelőttnek, mert már olyan 10 körül nagyon a halálomon voltam, azonban az utolsó két előadás egy élethosszúságnak tűnt. És még pénteken is be kellett mennem, de szerencsére előtte még volt egy szabad délutánom, amit Calléval töltöttem el a városban.
- Szóval az unokabátyád lesz a következő Jon Bon Jovi?- kérdezte, mire én elnevettem magam. Kíváncsi voltam, hogy hány emberhez fogják még hasonlítani
- Ez egy jó hasonlat. Az eddigi legjobb!- helyeseltem nagyokat bólogatva, már csak azért is, mert az említett énekes a kedvenceim közé tartozott- Ha így lesz, bejuttatlak a koncertjére.
- Ezer hála!- nevetett José is, majd a beszélgetésben 360 fokos fordulatot tett- Beszéltél Mesuttal?
- Fogjuk rá...- vontam vállat egy kedvűen- Nem lesz több köztünk barátságnál, ő ezt kicsit furán fogadta, de nem érdekel, mert nekem igenis fontos ez a kapcsolat. Mármint ez a baráti kapcsolat.
- Értem- bólogatott elgondolkodva Calle- Akkor ezért Mes ma olyan más az edzésen...
Újból csak vállat vontam. Nem akartam erről a dologról társalogni, kedvem sem volt, energiám sem és ez egy kényes-téma volt jelenleg nekem.
Joséval este hétkor váltunk el és mentem haza a saját kocsimmal. Otthon gyorsan lezuhanyoztam, megvacsoráztam és már le is feküdtem, mert már szószerint hulla voltam, de előtte még dobtam egy röpke sms-t anyának, amiben röviden leírtam, mi történt a beszélgetésen Mesuttal és azzal a tudattal tettem le a telefont az éjjeliszekrényre, hogy másnap reggel újra egy semmitmondó üzenet fog várni rajta.
Nem így történt.
"Láss a dolgok mögé, Oli, ne csak a felszínt nézd..."
- Mi van?- kérdeztem magamtól hangosan- Jajj anya... Küldtél volna inkább egy hülye idézetet...
- Szóval hogyhogy Sabinét is hoztad magaddal Madridba?- kérdezte Kat
- Hát ez mondjuk úgy egy hosszabb történet... Anyunak meghalt a második férje nemrég, Sabine apja... Anya eléggé ki van, ki volt... És azt mondta, jobb ha Sabine nem ilyen hangulatban van otthon- meséltem el Katnek a rövidebbik verziót
- Értem, sajnálom...- felelte együtt érzően- És anyud jobban van már?
- Fogjuk rá...
Utánam Katen volt a sor, hogy beszéljen magáról. Azt is elmesélte, hogy hogyan került be az Arbeloa-családba. Neki sem volt éppen vidám az élettörténete, sajnos. De irigyeltem a kapcsolatát Alvarot. Úgy értem, hogy jó volt neki, hogy van egy ilyen ember az életében, mint Alvaro. Mert nekem is vannak testvéreim, de korántsem ilyen, ennyire szoros a kapcsolatunk, mint ő kettejüknek.
Természetesen szóba került Mesut is, de sokáig nem volt terítéken, majd Fabioról is beszélgettünk. Szerintem Kat összeillene a portugállal és ahogy elnéztem jól ki is jönnek...
Edzés után Katherinével a fiúkhoz indultunk és imádkoztam, hogy ne fussak össze Mesuttal, ami persze szinte lehetetlen volt, mégis szerencsém lett, ugyanis Iker jött szembe velem, akivel le is álltam beszélgetni, de a szemem sarkából láttam, hogy Kat viszont Mesuttal kezd el társalogni.
Ikerrel pár percig voltam csak, mert aztán mennie kellett öltözni, de azért megbeszéltük, hogy majd valamikor összefutunk egy kávé mellet, vagy valami. Utána Kattől is elköszöntem, és utamra indultam, hogy megkeressem Sofit. Annyira nem is volt nehéz. Először azt hittem, hogy összevissza fogok bolyongani, de 10 perc után meglett az irodája, na jó kis segítséggel. Ugyanis Gonzalo pont jött ki onnan, így sejtettem, hogy ott lesz Sofi. A kopogásomat követő "Gyere be!" hívószó után be is léptem.- Olivia!- állt fel az asztalától Sofi mosolyogva és megölelt üdvölésképpen- Örülök, hogy itt vagy.
- Én is!- ültem le vele szemben a nagy ölelés után- Remélem nem zavarlak a munkában...
- Dehogyis!- vágta rá Sofi- Sőt... Jó, hogy kicsit elszakadhatok a melótól... Már a könyököm jön ki...
Jó volt Sofival is eltölteni egy kis időt, és jobban megismerni. Vele is sokat meséltünk egymásnak magunkról. És azt is megtudtam, hogy félig-meddig hasonló cipőben jár, mint én Mesuttal, csak ő Gonzalot illetőleg. Hasonlított a két szituáció, de különbözött is...
Körülbelül egy órája lehettem Sofinál, mikor úgy gondoltam, hogy itt az ideje hazasétálni, hiszen Kat valószínűleg már elment, meg amúgy sem laktunk innen messze, Sofi irodájának az ajtajában azonban Mesutba botlottam... Ennyit arról, hogy elkerültem vele a találkozást.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése