7. fejezet /Deveczke/

~Katherine

Amint bekopogtam, azonnal kaptam is bentről a választ: „Szabad!”. Benyitottam, és egy otthonos kis irodában találtam magam, majd beléptem. Sofi az egyik íróasztal mögött ült, és nagyon bele volt mélyedve a monitorba. Fel sem nézett rám, csak egy boríték felé akart nyúlni, mire én nevetve huppantam le az asztala elé. Amint észrevett, áthajolt az asztalon, majd egy öleléssel, és két puszival üdvözölt. Közben én pedig visszaültem a helyemre.
- Kat! De rég láttalak!

- Én is Sofi! De jól nézel ki! – dicsértem meg, és egyáltalán nem túloztam. Remekül nézett ki, jót tett neki a nyár. Majd belemélyedtünk a témába, és meséltem neki a velem történt dolgokról. Minden szóba került, majd ő is mesélt nekem a vele történtekről. Felhoztam Gonzát is, de csak a szokásos választ kaptam tőle. „Ugyanolyan hülye, mint volt.” Pedig engem nem ez érdekelt. Mosolyogtam rá sejtelmesen. Nem pont erre gondoltam válaszként, de nem feszengettem tovább a témát. Kopogtatást, hallottunk, majd az illető már bent is volt az irodában. Mikor felkaptuk a fejünket, Fab állt meg mellettem, amit én csak egy mosollyal nyugtáztam.

- Hola Fabio – köszöntötte Sofi. – Mindjárt odaadom. Egy pillanat! Addig is had mutassalak be a legjobb barátnőmnek, Katherine A. Coentonak. Kat ő itt a csapat új csillaga, Fabio Coentrao – mutatott be minket egymásnak, mire mi csak mosolyogtunk.

- Mi már ismerjük egymást – mosolyogtam Sofira.

- Így igaz – bólintott Fab.

- Hupsz, akkor ezzel elkéstem – mondta, majd átadta a borítékot Fabnak.

- Obrigado – köszönte meg portugálul a játékos. – Nem is zavarok tovább, beszélgessetek nyugodtan. Sziasztok – búcsúzott el tőlünk, rám mosolygott, majd elindult kifele.

- Nem is mondtad – durcáskodott Sofi. Ilyenkor annyira olyan, mint egy 5 éves.

- Mert nincs is mit. Ne kombinálj, Sofi! Tegnap futottam össze vele először, csak beszélgettünk. Barátok vagyunk, ennyi – mondtam a barátnőmnek, de nem akartam neki semmit sem mondani, azokból amik átfutottak az agyamban.

- Hát ha te mondod. Tényleg! A lovagoddal találkoztál már? – kuncogott.

- Ronaldo még mindig lelkesen próbálkozik, szerintem nem ismeri a nem szó jelentését. Azt hiszem veszek majd neki egy értelmező szótárat… már ha tud olvasni. Nálad még nem próbálkozott?

Érdeklődtem a barátnőmtől, és amikor elmondta mit tartalmaz a szerződésük, nagyon meglepődtem. Eszembe jutott, hogy Liverpoolban ilyet nem tartalmazott a szerződés, ha emlékezetem nem csal. Na mindegy, az Anglia, ez meg Madrid. És még, hogy nem kezdene ki focistákkal? Látok, amit látok barátnőm. Na nem baj, majd kialakul…

- Gondoltam…Juj, már ennyi az idő? – néztem meglepetten az órámra. Eszembe jutott, hogy várnak rám a kávézóban, majd megyek haza, hogy vigyázzak az én kedvenc, és egyetlen keresztlányomra. – Bocsáss meg Sofi, de haza kell sietnem, mert nekem kell vigyázni Albára, és még előtte van egy kis dolgom.

- Semmi gond, menj csak! Nekem is be kell fejeznem ezt a cikket.

- Majd beszélünk! Szia! – adtam neki két puszit, majd már indultam is kifele. Igyekeztem minél hamarabb kiérni az épületből, hogy a kávézóhoz indulhassak. Hála égnek sehol sem futottam össze senkivel, így nyugodtan indulhattam a kávézóhoz. Körülbelül 10 perc gyaloglás után elértem a célomat, odaértem a kávézóhoz, ám meglepetésemre a partnerem még nem volt ott. Leültem egy csendesebb, üresebb helyre, és vártam. Nem is kellett sokat várnom, talán egy-két percet, mikor egy ismerős illat ütötte meg az orromat. Aztán valaki hátulról arcon puszilt, így tudtam, hogy megérkezett a partnerem. Mosolyogva fogadtam, amit viszonzott.

- Szia Kat. Ne haragudj, ha sokat késtem. Remélem nem vártál rám sokat.

- Szia. Nyugi nem vártam rád sokat, 3 perccel ezelőtt érkeztem, Sofinál voltam. Amúgy meg csodálkoztam is, hogy késtél. Mindig én szoktam – vigyorogtam.

- Jól van na. Feltartottak a srácok.

- Nem is azért mondtam. De ezt is egyszer megértük. Késtél!! – nevettem.

- Hát mindent el kell valamikor kezdeni.

- El ám. De ne szokd meg, hogy pontos vagyok.

- Nem fogom. Mesélj, mindent tudni akarok mi történt a nyáron?

- Oké – kezdtem bele. És csak meséltem, és meséltem, míg ő mosolyogva itta a szavaimat. Majd végül elérkeztem egészen a mai napig. Amint befejeztem, láttam, hogy mondani akar valamit, de nem tud belekezdeni. Közben a telefonom is jelzett sms-t kaptam. „Szombaton buli Sesénél, el ne felejtsd. Csók életem.” Hát azt hittem lefordulok az sms-től a székről. Az én drága szerelmem írt nekem sms-t. Szerintem nem nehéz ki találni ki írt, de azért elmondom. Ronaldo. Ó, te jó ég! Ments meg! Mi lesz így velem? Viszont egy újabb buli? Szuper! Már hónapok óta nem voltam ilyen bulin. Azért Angliában sokkal másabbak a bulik. Na kíváncsi leszek, hogy alakul, de legalább végre újra itthon vagyok.

- Kat, minden oké? – lendítette meg a kezét előttem Calle.

- Persze, bocs. Csak gondolkodtam. Képzeld ki írt nekem sms-t. A nagy szerelmem – vigyorogtam.

- Még mindig próbálkozik? – vigyorgott. – Ó, te szegény.

- Köszi, hogy együtt érzel.

- Nincs mit. Akkor amúgy jó nyarad volt?

- Aha, nem volt rossz. De elhiheted amit mondtam, többet nem gyakorlatozom ott valószínűleg.

- De jó. Remélem akkor majd nálunk.

- Hát meglátjuk – mosolyogtam.

- Ó, jó lesz egyet bulizni – vigyorgott.

- Megint kezded? – nevettem. – Csak nem arra gondolsz, amire gondolok?

- Szerintem jól sejted mire gondolok – nevetett. – Cris tuti kitérne a hitéből.

- Az biztos. Behisztizne, durcáskodna rád és rám. Nem akarjuk neki elmondani? – vigyorogtam.

- Isten ments! – nevetett. – Életem végéig hallgathatnám.

- Mért nem volt jó? Az alkalmakkor nem volt ellene kifogásod, vagy tévedek? – vigyorogtam. – Jó kis bulik voltak.

- Na jó, tényleg jók voltak. Nem lenne ellenemre az a bulizás megint – mosolygott.

- Sejtettem, de már kicsit idősebek vagyunk.

- És?

- Azt hiszem, mi sohasem növünk fel – nevettem.

- Minek?

- Hülye – kapott egy kis taslit. Egészen hétig maradtunk, jól éreztem magam. Rádöbbentem. Nekem tényleg hiányzott Madrid, és a barátok, na meg a jó bulik. Jó újra itt lenni, a megszokott környezetben.

Calle hazavitt, mivel felajánlotta, és addig is hülyültünk egy jót. Mint két óvodás komolyan mondom. Hazaérve, apa és anya már teljes öltözékben vártak, indulásra készen. Üzleti vacsira mennek, majd csak éjjel érnek haza. Alba még játszott, kikísértük Albával anyáékat, majd a fürdő fele mentem, megfürdetni a hercegnőt. Könnyebben ment, mint gondoltam, már nagyon fáradt volt. Megtöröltem egy fehér törölközőjében, amit persze, hogy Real címerrel volt ellátva. Komolyan mondom nem is Arbe lenne, ha nem vett volna legalább egy címeres törölközőt. Pizsibe bújtattam, és amint letettem a kiságyába, máris aludt. A baba megfigyelőt magamhoz vettem, becsuktam halkan a szobaajtaját, majd a szobámból a laptopommal, és telefonommal a nappaliba siettem. Bekapcsoltam a laptopot, és böngészni kezdtem. Megnéztem mi a helyzet Angliában a foci terén, majd az itthoni híreket is megnéztem. Felléptem twitterre, és bejelentkeztem az e-mail címemre is. Kaptam pár e-mailt, ezekre gyors válaszoltam is, majd visszatértem twitterre. Mivel nem volt hozzá nagy kedvem, hogy ott böngésszek, elindítottam egy filmet, és azt néztem. 11 fele lett vége, majd indultam a konyhába, hogy csináljak magamnak egy kakaót. Már annyira rég ittam, és most arra szomjaztam. A konyhapultnál szürcsölgettem, mikor hallottam, hogy egy kulcscsomó a helyén landolt. A bátyám is hazaért. Valószínűleg a konyha felé fog jönni, és nem is tévedtem.

- Kat. Azt hittem már alszol – puszilt homlokon, majd elmerült a hűtőben. – Alba?

- Óóh, szia Arbe. Persze már nyolckor aludnom kellett volna, vagy mi? – nevettem. – Már nem vagyok óvódás – nyújtottam rá a nyelvem. – Amúgy a kislányod éppen alszik.

- Akkor jól van – vigyorgott, majd beleharapott a szendvicsbe, amit a hűtőszekrényből halászott elő.

- Mit csináltatok ma? – érdeklődtem.

- Sesénél PS-eztünk. Én, Iker, Raúl, Cris, Marcelo, meg Pepe. Calle is úgy volt, hogy jön, de aztán még sem.

- Persze, mert velem kávézott. Beszélgettünk.

- Ja akkor befogtam – harapott a szendvicsébe. – Azt hittem randija volt.

- Aha. És még a nők kíváncsiak, mi? – csaptam fejbe. – Szegény Alba, már előre sajnálom mi lesz vele tini korában.

- Na, de szemét vagy – nyújtotta ki rám a nyelvét. - Nem is vagyok olyan rossz.

- Ááh, dehogyis. Végülis a gimiben is csak elüldözted a kiszemeltjeimet – legyintettem.

- Jól van. De az azelőtt volt, hogy összejöttünk. Totál beléd voltam esve – vigyorgott.

- Rég volt már. Viszont én is odáig voltam érted.

- Csak pár éve… - ekkor a telefonom jelzése szakította meg Arbét, egyből 5 sms-t kaptam. „Party, Sesénél. Szombaton. Jó buli lesz. Marcelo.” Marcelon kívül még Sergio, Kaká, Mesut, és Fab írtak. Mindegyik sms persze a szombati bulit tartalmazta, amin nekem mosolyognom kellett. Mindig meghívnak, és általában nem csak egy ember.

- Szombaton buli lesz Sesénél – hozta fel Arbe.

- Tudom, már kaptam pár meghívást. A szerelmem már értesített – vigyorogtam. – Na még páran.

- Ja sejtettem, de nem mondhatod, hogy nem szóltam.

- Ez igaz – még jó fél órát beszélgettünk, majd felmentem lezuhanyozni, és bedőltem az ágyba. Másnap könnyen, és lazán lement az egyetemen minden, hamar végeztem. A délutánt otthon töltöttem, este pedig Arbéval, és Raúllal bolondoztunk. Szombaton a délelőtt folyamán keltem, felöltöztem, majd elmentem futni. Azért két napig kihagytam, és jó kikapcsolódási mód. A fülemben az egyik kedvenc énekesem Enrique Iglesias dalai szóltak, és épp az I like it. Egyből meg jött a kedvem, és kezdhettem hangolódni az estére is. Mert ma buli. Végre! Már alig vártam.

Valamikor ebédidő környékén értem haza, anya, Arbe, és Alba hangja a konyhából hallatszott ki, én viszont a szobámba tartottam, hogy letusoljak. Tusolás után elmentem a városba, mivel nem voltam éhes. Jó két órát sétálgattam, elmentem arra a környékre is, ahol régen apával laktam, de csak kívülről néztem meg azt a házat, a régi otthonomat. Három óra fele elindultam hazafele, pár játékos háza előtt el is haladtam. Konkrétan Khedira, Mesut, Benzema, Varane, és Pepéék előtt. Nem volt kint egyikük sem, így zavartalanul értem haza. Meglepetésemre Arbe otthon volt, épp Albával játszott. De nem voltak egyedül, Raúl, és Gonza is velük voltak. Mosolyogva figyeltem az ajtóból, a négyesüket. Alba nagyon jól érezte magát, látszott mennyire szereti Arbét. Azért jó, hogy időt is tud rá szánni. De jó lenne, ha Carlota visszajönne, majd meglátjuk haza jön-e valaha.

Pár perccel később vettek csak észre, de már a srácok sem maradtak sokáig. Mentek elkészülni a bulira. Bár azt nem értettem minek a pasiknak annyi idő. Mennyi ideig akarják ezek kiválasztani a ruhájukat? Viszont Arbe nem készülődni ment, hanem még Albával játszottak. Én addig a kanapéról figyeltem őket csendesen, majd Arbéval beszélgetni kezdtünk. Mint mindig. Majd csak azt vettük észre, hogy már hat óra. Én indultam a szobámba készülődni. Aztán eszembe jutott, hogy Seséhez nem is tudom hányra kellett menni. Így a folyosón kiabáltam Arbénak.

- Hé, Arbe! Hányra is kell mennünk?

- Tessék? Mondtál valamit? - jött ki telefonnal a kezében.

- Azt kérdeztem, hogy Seséhez hányra kell menni.

- Ja, hogy azt. Asszem 8-ra. Nem emlékszem pontosan. De ráérünk – vigyorgott.

- Oké. Anyáék?

- Még nem értek haza.

- Albát megfürdeted akkor?

- Persze, mindenképp én akartam.

- Akkor még ezen a héten, ha lehet – vigyorogtam rá, majd mikor elindult befelé seggbe rúgtam. – Szimpla szeretetből kaptad.

Gyors besiettem a szobámba nehogy utánam jöjjön, de nem volt szerencsém, mert utánam jött, és fejbe vágott egy párnával, majd kirohant. Nem mentem utána, mert akkor sosem készülnénk el a mai nap. Elindultam a fürdőszobámba, hogy letusoljak, és felfrissítsem magamat. Jó 10 percig áztattam magam, hajat mostam, majd magam köré tekertem egy törölközőt, és kiléptem a kabinból. A hajamat úgy szárítottam meg, hogy időre megszáradjon, így feltűztem. Majd jött a ruhaválasztás. Negyed óra alatt sikerült kiválasztanom a ruhámat, vagyis inkább megtalálnom a többi között, hisz mindenképpen ezt szerettem volna felvenni. Az egyik kedvenc ruhám, még tavasszal vettem, és imádom. Egy fekete miniruha, vörös virágokkal, és féloldalas vállal. Egy kicsit talán kihívó, de pont ez tökéletes az ilyen estékhez. Feltettem egy alap sminket, szemceruza, szempillaspirál, egy kis alapozó, de nagyon halványan. Egy hozzá illő fülbevalót, majd gyűrűt is felvettem, végül még a fekete körömlakk mellett döntöttem. Mivel elég gyorsan elkészültem, és volt még időm, felmentem skype-ra. Steven fent volt, így beszélgettünk egy fél órát. Egy remek barátra leltem Liverpoolban, sokat segített, így jó volt vele egy kicsit beszélgetni. Nyolc óra fele elköszöntem tőle, bementem a fürdőbe, feltettem egy kis szájfényt, majd magamhoz vettem a magas sarkú szandálomat, a táskámba beledobáltam a telefonomat, és az irataimat, és elindultam lefelé. Lent csak anya volt a konyhában.

- Na milyen? – forogtam egyet előtte.

- Hú, édesem. Nagyon csinos vagy. A hajad így felcsatolva marad?

- Ja, nem. Jó hogy szólsz. Köszönöm – pusziltam arcon, majd felszaladtam a szobámba, és kiengedtem a hajamat. A magas sarkúmat felvettem, és újra lent is voltam.

- Arbe?

- Még fent van.

- Alvaro Arbeloa Coca – kiabáltam fel a lépcső aljából. – Jó lenne, ha ma még letolnád a nagy seggedet, mert soha nem érünk oda. Ja és jó lenne, ha kiszállnál a képeddel a telefonodból, függő. 5 perced van. Köszöntem.

Leültem a kanapéra, és vártam míg megérkezik Arbe. Végül is pont az 5. percben leért, és akkor tette el a telefonját.

- Mehetünk? – álltam fel.

- Aha – nézett fel rám, és meglátta a szerelésem.

- Na milyen? – mosolyogtam.

- Dögös, azt hiszem veled maradok az este – vigyorgott. – Hátha valaki elvisz.

- Jól van, örülök neki. Haladjunk – toltam kifele az ajtón. – Elmentünk, anya. Majd valamikor érkezünk. Maximum holnap. Szeretünk.

Majd elindultunk gyalog Sese felé. Útközben Raúlék, és Calle csatlakozott hozzánk. Egy negyedórás séta után megérkeztünk Seséhez, ahol már zajlott a buli. Már az utcán lehetett hallani a zenét. Bent már jó páran voltak, rengeteg ismerős, és egy-két ismeretlen is. De ilyenkor ez kit érdekel? Arbéék már el is tűntek mellőlem, egyedül Calle maradt mellettem. Ennyit Arbe „egész este melletted maradok”-járól. Bár jobb is, ha nem felügyel már rám. Elindultunk befelé a forgatagba. Egyszerre Sese termett előttünk, két puszival üdvözölt, majd ment is tovább. Leültünk az italos pulthoz, és két koktél kértünk. Közben körbenéztem, megpillantottam a portugál-brazil 5-öst. Khedirát, amint épp Mesutnak magyarázott, na meg persze Benzemát is, aki egy csajt próbált befűzni, bár a csajt nem láttam igazából. Majd aztán megpillantottam az arcát. Mesut barátnője vagy kije. Olivia, ha jól emlékszem. Őt kellett körbevezetnem. Akkor azt hiszem egy kicsit bunkó voltam, pedig ő rendes volt velem. Majd egyszer elnézést kérek tőle, talán…

Gonzát kerestem a szememmel, hátha meglátom esetleg mellette a barátnőmet, de vélhetőleg még nem érkezett meg. Az italom felé fordultam, majd Calléra pillantottam.

- Mennyire hiányzott ez nekem már - sóhajtottam.

- Hát még nekem – vigyorgott. – Rég buliztunk együtt.

- Hát ha régebb óta lennél itt a nagyoknál, akkor többet tudtunk volna- mosolyogtam rá.

- Szia életem – suttogott valaki a fülembe. Megfordultam, és az arcom alig pár centire volt Ronaldoétól.

- Cris, szívem. De jó látni. Köszönöm az sms-ed. Nem is tudom mi lenne velem nélküled. Főleg, ha ilyen fontos dolgokról nem értesítenél - sóhajtottam színpadiasan.

- Hát én sem – vigyorgott. – Nem lenne kedved most egy kis szórakozáshoz? – suttogta a fülembe. Én rá mosolyogtam, majd megszólaltam.

- Miért is ne? Talán lenne időm végre kilakkozni a körmöd – vigyorogtam, mire mellettem Calle majdnem belefulladt az italába annyira nevetett.

- Jó ötlet – vigyorgott. – Addig én elszórakoztatnálak.

- Sejtettem, de bocs most Calle mellett maradok.

- De miért? – vigyorgott.

- Hát mert jó társaság – kacsintottam a spanyolra.

- Én is az vagyok.

- Hát…

- Na jól van ám, mitől jobb mint én? – tettette a durcás kisfiút.

- Ha te azt tudnád – vigyorogtam, de ezt már nem hallhatta meg, hisz Pepe, és Marcelo elhúzták valamerre, amit magamban meg is köszöntem nekik.

- Ennyit arról, hogy nem mondjuk el neki – vigyorgott Calle. – Meg akarsz engem öletni?

- Egyértelmű. Hátha valami jó pasi felém néz.

- Én is szeretlek.

- Tudom, én is.

Nevetgéltünk, majd elmentünk táncolni, közben Arbe is megtalált, és természetesen ő sem maradhatott ki a táncolásból. Shakira Waka Waka számára táncoltunk hárman, és nem egy szempár fordult felénk. Olyanok voltunk, mint a hármas ikrek, pedig nem beszéltük meg, hogy ugyanazt táncoljuk. Régen is sok példa volt erre, de akkor vagy csak Arbéval táncoltam, vagy Calléval, bár azok nem csapaton belüli bulik voltak. Csodálkozom, hogy most nem lógott a telefonján Arbe. Calléval egy óra táncolás után megindultunk, ám mielőtt külön váltunk volna magához rántott, és megcsókolt. Eléggé meglepett, de attól függetlenül viszonoztam a csókját. Nem tudom mi ütött belém, hisz még nem fogyasztottam annyi alkoholt. De igenis jól esett be kell valljam. Vagy csak a pasihiány beszél belőlem? Mikor elváltak ajkaink, egymásra vigyorogtunk, majd külön váltunk. Ő a tömegbe, én pedig a pulthoz ültem vissza, ahol Kaká, és Fab ültek.

- Sziasztok srácok.

- Szia Kat – kaptam egy-egy puszit tőlük.

- Mi a helyzet?

- Megvagyok – válaszolta Kaká.

- Én is – mondta Fab.

- jól nézel ki – mondták egyszerre.

- Köszönöm fiúk – mosolyogtam rájuk.

- Arbeloa. Szia – mosolyogott rám a francia csatár, mikor ledobta magát mellénk. Fogalmam sem volt mitől viselkedett így, így csak felvontam a szemöldökömet.

- Benzema. Téged meg mi lelt? Beütésed van, vagy mi?

- Nekem, á dehogyis. Csak jó a kedvem. Ja, és még meg sem dicsértelek. Nagyon dögös vagy ma – kacsintott rám. Na ekkor már tényleg furcsa volt, soha nem beszéltünk egy alkalommal sem többet két mondatnál. Az is csak a köszönés volt.

- Na te tényleg meghülyültél. Mit szeretnél? – vontam fel ismét a szemöldökömet.

- Nincs semmi bajom nyugi. Viszont nem lenne ellenemre egy kis kettesben eltöltött óra, úgy mint a kis barátoddal – suttogta a fülembe, mire teljesen ledermedtem. Honnan a fenéből tudta meg ez? Hisz Calle, én, Kaká, és Arbe tudunk csak róla. Na jó meg Sofi. – Na mi van meglepődtél? Csak egy órát kérek na.

- Hülye, idióta – mosolyogtam rá, majd feltűnésmentesen megfogtam a poharamat, és a Sese által készített piros színű koktélt megfogva, leöntöttem. Diadalittasan rámosolyogtam, majd bemutattam neki. – Ezt gondolom rólad.

- Basse. Putain – morogott egy sort. Míg mellettem Kaká, Fab, és most már az időközben hozzánk csatlakozott Mesut, és Calle is nevetett rajta. Majd morogva elindult, mikor már én is annyira nevettem.

- Mit mondott? - érdeklődtek a srácok.

- Mindegy, nem fontos – legyintettem, és próbáltam nem odanézni rájuk.

- Gyere menjünk egy kicsit – húzott magával Kaká, és Calle. Majd mikor nem volt a közelünkbe senki, megkérdezték. – Mit mondott?

- Hajj – sóhajtottam. – Tudja azt a dolgot. Utána meg leribancozott, mikor leöntöttem. Azt még értem franciául. Utálom. Komolyan mondom inkább Ronaldo, mint ő.

- Ne törődj vele, bulizz velünk – mosolyogtak a srácok. Mekkora szerencsém van, hogy vannak barátaim, akikben megbízhatok teljesen.

Két szám után leültünk vissza Mesuthoz, és Fabhoz, majd beszélgetni kezdtünk. Az italok fogytak, közben Marcelo, és Pepe jöttek minket szórakoztatni. Fél 11 fele kimentünk levegőzni, de a két vicczsák nélkül. Majd eszembe jutott, hogy láttam azt a lányt, és addig Mesut felé fordultam.

- Mesélj nekem a barátnődről – kértem meg.

- Mit mondjak? A nevét tudod, veled egyidős. Osztálytársak voltunk Németországban, majd már suli után nem nagyon találkoztunk. Most, hogy ideköltözött, pár napja találkoztunk, barátok vagyunk.

- Aha, értem. Barátok, mi?? A gyereked anyjának elmondhatod nyugodtan – hülyültem.

- Tudom. De még én sem tudom – mondta. – Tényleg, hogy van a kicsi lányunk? – vigyorgott.

- Meg van, meg van. Hiányolta a hülye fejedet.

Pár percig még beszélgettünk, bár azért kicsit nehézkesen ment egy-két kifejezésnél, hisz annyira nem értett még mindent rendesen Mesut spanyolul, később pedig a 3 srác is bekapcsolódott. Eszembe se jutott, hogy ők is halhatták a beszélgetésünket. Bár ahogy Fab arcát néztem, ő tuti hallotta. És akkor eszembe jutott a csók Calléval. Remélem nem látták sokan. A fene vigye el. Remélem Fabék sem látták. Mert élveztem, nem az, de mégsem értettem, miért zavart az, hogy esetleg Fab megláthatta. Bent különváltunk. Percekig csak bolyongtam, majd megálltam az egyik ajtófélfánál, és néztem a többieket. Megpillantottam a barátnőmet, intettem neki, mire ő is visszaintett.

- Majd beszélünk – tátogta, mire én bólintottam. Tehát sikerült Gonzának elhoznia. Hála isten. Szerintem több van köztük, mint ők gondolnák, de nem kombinálok inkább. Ahogy láttam Arbéban már volt pia, de mondjuk Khedira vitte a pálmát, már egy kicsit nagyon be volt állva. Valaki megállt mellettem, majd behúzott a tömegbe. Mikor rápillantottam, rájöttem, hogy Fab az.

- Csinos vagy – mosolygott rám, mikor táncoltunk.

- Köszönöm, te sem panaszkodhatsz – mosolyogtam. És tényleg jól nézett ki. Fogalmam sem volt honnan vannak ilyen gondolataim, mert nem ittam én annyit. Jó be kell ismernem nem rossz pasi, sőt nekem pont tökéletes, de akkor is. Mert ahogy végignéztem rajta, majdnem megállt bennem az ütő. Szerencsére megszólalt, így nem rajta járt az agyam.

- Most ezt Mesutosat nem vágom. Hülyültetek, vagy tényleg? – vigyorgott.

- Csak hülyültünk nyugi. Albáról volt szó – vigyorogtam. – Miért?

- Semmi, semmi – legyintett, mintha nem lenne fontos, de elgondolkozott. – Csak nem voltam biztos benne.

- Értem – mosolyogtam. Nem erőltettem a témát. Az este további részében végig együtt buliztunk. Ittunk, táncoltunk, beszélgettünk. Nagyon jó társaság volt, aki képes volt elviselni a hülye fejemet. És én is az övét. Szerencsére sem Benzema, sem Ronaldo nem keresett már a buli folyamán. Vagy csak én nem tudok róla. Viszont Fab, olyan volt számomra, mint akit már gyerekkorom óta ismerek, pedig alig pár napja találkoztunk személyesen először. Viszont reméltem, hogy mi még sokáig egymás közelébe leszünk. És hogy vannak-e olyan találkozások, és pillantások, amik megváltoztathatják az életünket? Azt hiszem vannak, mert velem már megtörtént, legalábbis azt hiszem, sőt nem is egyszer…

Basse - Basszus

Putain - Ribanc